A műanyagokból hormonszerű vegyületek oldódnak bele az élelmiszerbe

13
Naturekszer.com LÁVA PÁROLOGTATÓ KARKÖTŐK

50%-os árengedmény!

bottled-water

Kutatások megállapították, hogy a legtöbb műanyagból, még azokból is, amelyek “BPA-mentesek” (BPA: biszfenol A), hormonszerű vegyületek oldódnak ki normál körülmények között. Míg a kutatások pár évvel ezelőtt zajlottak, ez arra emlékeztet bennünket, hogy kétszer is meggondoljuk a műanyag palackok használatát.

Annak ellenére, hogy az iparág úgy gondolja, hogy a “BPA-mentes” címkével elhitetik velünk, hogy az élelmiszerek biztonságossá válnak és nem okoznak hormonzavarokat, a kutatók azt mondják, hogy ez egyszerűen nem igaz. Több mint 450 különböző műanyag tartót és palackot vizsgáltak meg. Több mint 70%-uk ösztrogénszerű vegyületeket engedett bele az általa tárolt élelmiszerbe.

A tesztelt anyagok olyanok voltak, amelyek a legnagyobb valószínűséggel kerülnek érintkezésbe az élelmiszerrel. Műanyag zsákok, cumisüvegek, műanyag ételtartók és dobozok voltak a teszt alanyai. Ezután megvizsgálták a “BPA mentes” tartókat is, és megállapították, hogy a sós víz és alkohol hatásának kitett legtöbb műanyagból hormonszerű, károsító vegyi anyagok szabadulnak fel. A mosogatógépbe vagy napfényre illetve mikrohullámú sütőbe tett műanyagok közül még az is károssá vált, amelyik addig nem engedett ki magából semmiféle vegyi anyagot. Gondoljunk csak bele,végül is ugyanez történik a műanyag tartókkal nap mint nap otthonunkban is. Mikróba tesszük őket, mosogatógépben mossuk őket, vagy épp napfény érheti azokat. A kutatás szerint szinte nincs olyan műanyag, ami teljesen egészséges lenne.

Facebook Kommentek

A szerzőről

" Tudom, hogy féltek. Féltek tőlünk. Féltek a változástól. Nem ismerem a jövőt. Nem azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan fog végződni a háború. Azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan kezdődik. Leteszem ezt a telefont, és megmutatom az embereknek, amit eltitkoltok előlük. Megmutatom nekik milyen a világ, nélkületek. A szabályok, ellenőrzés, határok, és korlátok nélküli világot. Egy olyan világot, ahol minden lehetséges. Hogy utána hogyan folytatjuk, az csak rajtatok múlik." Legyél Te is kontribútor!

Send this to friend