Az influenza elleni oltás magzati halált okoz

1
Naturekszer.com LÁVA PÁROLOGTATÓ KARKÖTŐK

50%-os árengedmény!

terhes nő influenza elleni oltásMegjegyzés: Az év elején kiállított jelentések szerint terhes nők számára az oltás teljesen biztonságos. Ezek a jelentések Norvégiából érkeztek.

Ebben az esetben az éves influenza elleni védőoltást arra használják fel, hogy biztosítsák a beteg emberek folyamatos áramlását a diktatúrikus gyógyszeriparba. Az átverés fátyola, amely a fiatalok arcát eddig takarta, mára kicsit félrecsúszott a helyéről, bepillantást engedve a megtévesztések hálójába.

A legújabb vizsgálatok azt mutatják, hogy a magzati halálozási arány a terhes nők körében 4,250%-kal emelkedett az elmúlt két évben. Ezek az eredmények az alábbi forrásból származnak:

A “National Library of Medicine”-ben megjelent tanulmány kifejtette, hogy alapvető kapcsolat van a H1N1 védőoltás és a magzati halálozás megnövekedése között. A magzati halált vetélésre, illetve halvaszületésre értik az első trimeszter után.

Duplázzuk meg a gasztroenteritiszes betegek számát, adjuk hozzá még a légzőszervi betegségek – főleg az asztma – ugrásszerű növekedését és kezdjük látni ahogy a gyógyászati ​​pénztárgépek túlcsordulnak a nyereségtől. Az eugénikus hazugságok terjesztésére a “tele-hazugsággal-víziót” felhasználva az emberi lét kérdését a gyógyszerekkel és “védőoltásokkal” kötötték össze, az élelmiszer-és a testmozgás helyett. A tucatnyi új gyógyszert dobnak piacra naponta és például több mint 300 új vakcinát fognak bevezetni 2018-ig az amerikai “halálügyi” ágazatba, biztosítva számukra az egészséges nyereséget.

Ha a gyógyszerek és oltóanyagok hatékonyak lennének – miért van az, hogy minden évben egyre több és több a beteg ember? Lehet, hogy mélyebbre kellene merészkednünk a nyúl után a fa odvába és jobban szétnézni a vakcinák és gyógyszerek bizniszében: amelyet úgy terveztek, hogy új ügyfeleket hozzanak létre. A háziorvos szakembert ajánl, akik csak több halált és betegséget írnak fel. A prediktív programozási eszközök és a média tudósainak célja csak az, hogy a valóság helyett boldogságpirulát, életben maradás helyett pedig receptre való gyógyszerfelírást gyakoroljanak.

Ez lenne a “Szép Új Világ”?

Források:

http://vactruth.com/2012/11/23/flu-shot-spikes-fetal-death/

http://foodfreedomgroup.com/2012/12/09/us-congress-on-vaccine-autism-link-from-110000-to-126-in-nj-147-in-ut/

Facebook Kommentek

A szerzőről

“Tudom, hogy féltek. Féltek tőlünk. Féltek a változástól. Nem ismerem a jövőt. Nem azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan fog végződni a háború. Azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan kezdődik. Leteszem ezt a telefont, és megmutatom az embereknek, amit eltitkoltok előlük. Megmutatom nekik milyen a világ, nélkületek. A szabályok, ellenőrzés, határok, és korlátok nélküli világot. Egy olyan világot, ahol minden lehetséges. Hogy utána hogyan folytatjuk, az csak rajtatok múlik.”

Send this to friend