Előbb a gyógyszer, majd a diagnózis és végül az eltussolás

7
Naturekszer.com LÁVA PÁROLOGTATÓ KARKÖTŐK

50%-os árengedmény!

nurse_2082707b

Ez egy megrázó, igaz történet egy beteg fiúról, akinek a gyógyszermellékhatások miatt a poklok poklán kellett átmennie rövid kis élete utolsó éveiben.

Miért adnak az embereknek olyan gyógyszereket, amik mellékhatása a fennakadó szemek, rángatózás, nyálfolyás, tüdőgyulladás, agresszió és végül a halál?

Micsoda kontár barbarizmus ez „tudományos köntösbe” bújtatva?

Ez Gregor Zoltán autista fiú szomorú és igaz története, ami rávilágít a mentális egészségügyi rendszer visszásságaira. Ez a cikk elég felkavaró, de sajnos ez a csupasz igazság és az embereknek tudnia kell róla. Talán saját, vagy gyermekük élete függhet tőle, hogy nem bíznak vakon a pszichiáterek növekvő dózisú gyógyszereiben, amik esetünkben Zoltán halálát okozták.

Az itt leírtak mind bizonyítékokkal és dokumentumokkal alátámasztott tények, nem pedig képzelgő szülök dühödt hibáztatása. Zoltán édesapja maga is egészségügyi dolgozó volt, aki pontosan tudja, hogy miről beszél. Magyarországon az igazságszolgáltatás mégis szemet hunyt az ügy felett, így a szülök az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány segítségével a strasbourgi Legfelsőbb Bíróságon adtak be keresetet.

Zoltán autista volt. Az autizmus okai mind a mai napig nem ismertek. Tény azonban, hogy az utóbbi évtizedben az autista gyermekek száma hihetetlen mértékben megugrott. Több alternatív gyógyászattal foglalkozó orvos hangot adott aggodalmának, hogy a kötelező védőoltások összefüggésbe hozhatók az autisták számának növekedésével. Ma nincs olyan elismert gyógyszer, ami gyógyítaná az autizmust, bár étrendkúrával, homeopátiával értek el javulásokat. A hivatalos álláspont ma az autizmussal kapcsolatban az, hogy gyógyszerekkel nem gyógyítható, eredményeket csak viselkedésterápiáktól várhatunk.

Annak ellenére, hogy a gyógyszerek nem segítenek az autizmuson, Zoltánnak a pszichiáterek súlyos tudatmódosító szereket írtak fel, ami miatt a szülők otthon csillapíthatatlan magas lázat és hasmenést tapasztaltak. Orvoshoz vitték a gyereket, aki megállapította, hogy ez a gyógyszer mellékhatása. Emiatt a pszichiátrián lecsökkentették a gyógyszeradagot, ettől csökkentek is a fizikai mellékhatások.  Viszont a gyermek lelki állapota tovább romlott, egyre agresszívabbá és kezelhetetlenebbé vált.

Így ezután újabb gyógyszer felírása következett. A szülők pedig otthon egyre erősödő mellékhatásokat észleltek, úgymint a rendszeres bevizelés, szemfelakadás, szedált állapot. A szülők jelezték a helyzetet és a válasz megint az volt, hogy csökkentettek a gyógyszer adagon. Ekkor a fizikai mellékhatások megint enyhültek, kivéve, hogy a gyermek egyre nehezebben kezelhető volt és az agresszív kitörései megmaradtak.

Ezután került be Zoli a budapesti Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikára. Volt, hogy látogatáskor a gyermeket kikötözve, saját ürülékében és hányásában találták a szülők a zárt osztályon. A szülők érezték, hogy az egész osztályon bűz van és amikor ezt szóvá tették, az orvosok és az ápolók kikeltek ellenük.

Innen hazakerült a fiú, de ugyancsak súlyos gyógyszermellékhatásoktól szenvedett, rendszeres volt a szemfelakadás, erős remegés és nyáladzás, vizelet visszatartási problémák és a már eddig is tapasztalt szedáltság jelentkezett nála.

Ezután Zoli felvételt nyert a Reménysugár Habilitációs Intézetbe, az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumának mintaintézményébe. Innentől az intézmény kirendelt pszichiátere kezelte őt, így továbbra is szedte a gyógyszereket, ahogy a klinikán beállították.

Azonban ezen a ponton egy furcsa dolog történt, amit a szülők csak utólag tudtak meg a dokumentumokból. Ebben az intézményben a skizofrénia is felkerült Zoli kórlapjára a betegségek közé. Ez azért említésre méltó, mert a hivatalos teszteket nem hajtották végre a diagnosztizáláshoz (skizofrénia diagnosztizáláshoz a pácienst egy bizonyos hivatalos protokoll szerint kell tesztelni, ami a dokumentumok szerint Zoli estében bizonyíthatóan elmaradt). De mivel az a gyógyszer, amit eddig kapott, skizofrének kezelésére volt adható, ezért a GYÓGYSZERHEZ igazították a diagnózist. Ezt nevezzük ma „orvostudománynak”…

Nem boldogult Zoli a sok gyógyszer miatt, agresszív rohamai voltak, ezért befektették újabb gyógyszerbeállításra a már fent említett klinikára. Aztán visszakerült a Habilitációs Intézetbe, de egy másik osztályra, egyágyas szobába. Ezután rendszeresen bántalmazás nyomait találták rajta (szája felrepedve, pukli a fején, horzsolások, rúgások nyomai a lábán) a szülők leadták a felvételeket a gyermek sérüléséről, de semmi sem történt. Egyszer, amikor mentek Zoliért, ő be volt zárva a szobába, meztelen, bepisilve. A gyermek sokszor panaszkodott, hogy bezárják.

Így teltek a szülők és a gyermek számára is egyre nehezebben elviselhető napok. Zoli hétvégenként otthon volt, hétköznap pedig az intézetben. Még erősebb mellékhatásokat tapasztaltak, mint eddig: fejfájás, folyamatos alvás, remegés, szedáltság, nyálfolyás, vizelet problémák, szemfelakadás néha hosszú órákon keresztül, súlyos székrekedés, magas láz, valamint képtelen volt már egyedül enni, úgy remegett a keze. Ezt jelezték írásban és szóban is az intézmény vezetésének. Ekkor csökkentették a gyógyszer dózist, de a mellékhatások területén javulást többé már nem tapasztaltak.

Így az egyik otthon töltött hétvége után bekövetkezett a szűrnyű tragédia, a legvégső mellékhatás: a fiú halála. Hétfő este az intézményi szobájába bezárva holtan találtak Zolira.

Édesapja az Üstökös című könyvvel állított emléket egyetlen fiának, hogy kiírja magából bánatát és keserűségét kedves fia hányattatott életéről.

A halál hivatalos oka vírus által okozott tüdővérzés. Ebben csak az a furcsa, hogy a dokumentumok szerint az orvos aznap látta és semmi tünete nem volt a tüdőgyulladásnak, ami rá néhány órára megölte.

Az Igazságügyi toxikológiai szakértői vélemény szerint viszont halálos dózisú hatóanyag szérumszint volt a szervezetében.

De a történet itt nem ért véget. A szülők tudták, érezték, hogy itt valami nincs rendben és igazságot akartak. Így az Orvosi Kamaránál panaszt tettek, amit azonban másodfokon is elutasítottak.

Panaszuk tárgya az volt, hogy a fiú előbb kapta a gyógyszert és csak később kapta meg hozzá a diagnózist. Skizofrénia gyógyszert adtak neki miközben a megfelelő tesztekkel sosem volt Zoli skizofrénnek diagnosztizálva. Ezek a gyógyszerek pedig csak tovább súlyosbították az autizmussal küzdő fiú amúgy sem egyszerű helyzetét és a halálba kergették őt végül.

Elmarasztalás nem történt, az Orvosi Kamara szemet hunyt a Zolival történtek felett, feltételezhetően azért, hogy az elmarasztalandó intézmények rossz hírének keltését elkerüljék, illetve a gyógyszermelléhatásokat eltussolják, ami rontaná a gyógyszergyárak hírnevét. Hihetetlen, de még a fölött is szemet hunytak, hogy a kezelő pszichiáter duplán vette fel a társadalombiztatási juttatást a fiú után. Ma ezt is szabad…

Mi más marad ilyenkor az embernek, ha az igazságszolgáltatás is kudarcot vall? Elmondja mindenkinek, mi történt. Ezt tettük meg most!

Facebook Kommentek

A szerzőről

Ha megkérdeznék tőlem, mire vagyok a legbüszkébb, akkor azt mondanám:

Hogy sokat láttam és sokat tapasztaltam és levontam a saját következtetéseimet.

Nem minden arany, ami fénylik. Nem minden igaz, ami hangos. Ne higgy a médiának! Ne vegyél olyan termékeket, amiket a tv-ben reklámoznak! Legyél nagyon büszke arra, hogy magyar vagy! Vannak gonosz és vannak jó emberek. A túléléshez kell az önismeret, de még jobban kell a jó emberismeret. Az ember képes fejlődni, változni és jobb emberré lenni. Mindenkiben ott lakozik a végtelen erő. A kérdésekre vannak igaz válaszok, csak keresni kell őket. Nem az számít, ki mit mond, hanem kinek milyen eredményei vannak. Mindig lehet tenni valamit a dolgokkal kapcsolatban. Felelősek vagyunk sorsunkért, tetteinkért és jövőnkért és szintúgy felelősek vagyunk embertársaink sorsáért is.

Send this to friend