Gyógyító Hold

0
Naturekszer.com LÁVA PÁROLOGTATÓ KARKÖTŐK

50%-os árengedmény!

holdciklus

A természetben minden állandó mozgásban van, semmi sem állandó. Igaz ez az emberi életre is, hiszen percről percre változik minden. Ebben a folyamatos változásban kell megtalálnunk az egyensúlyt ahhoz, hogy harmonikus testi-lelki életet élhessünk. Ha megtanulunk egy kicsit elcsöndesedni és odafigyelni a természet rezgéseire, akkor könnyebben megvalósíthatjuk az óhajtott egyensúlyt. Nemcsak az év- és napszakok változásait figyelhetjük meg, hanem azt is, hogy a Hold melyik arcát mutatja nekünk, és az milyen hatással van ránk. A holdciklus emberre gyakorolt hatását ősidők óta ismerjük, de az ár-apály jelensége, vagy akár a nők havi tisztulása is követi a holdfázisokat. Lássuk, miként lehet segítségünkre a hétköznapokban, az egészségünk megőrzésében a Hold eme mágikus hatása!

Újhold idején egy fekete korong képében tárul fel előttünk a Hold, ezt holt Holdnak is nevezzük. Ilyenkor nagyon erős a szervezet méregtelenítési képessége, így ajánlott ezen a napon belefogni a böjtbe, vagy bármi olyan tevékenységbe, amit már régóta tervezünk megtenni. Újhold idején könnyebb leszokni a rossz szokásokról, mert a természet ereje támogat minden új kezdeményezést. Ha el akarunk hagyni valamilyen rossz szokást, érdemes szembenézni azzal a kérdéssel is, hogy vajon miért is volt eddig szükségünk rá! Kevesen tudják, de az újhold legalább olyan erős hatással van a szervezetünkre, mint a telihold, bár kevésbé érzékelhetjük.

Az újholdat követő 14 nap a növő Hold ideje, ekkor a Hold D betűt formáz az égen, és közelít a teliholdhoz. A növő Hold védelemre, pihenésre késztet, így ne haragudjunk magunkra, ha ezt az igényt felfedezzük magunkban, inkább próbáljunk meg alkalmazkodni a természet ritmusához! Ez az időszak alkalmas a test és a szervek, szervrendszerek általános erősítésére; ez a regeneráció, a felvétel, a beszerzés ideje, így a hiánybetegségek könnyebben gyógyíthatók ekkor, mert a bevitt tápanyagok könnyebben beépülnek, felszívódnak. Mivel a szervezet raktároz, visszatart, emiatt a vizesedés is jellemző lehet a növő Hold időszakában. A növő Hold ad, tervez, befogad, felépít, belélegez, energiát tárol, erőt gyűjt.

Telihold napján a Hold teljes pompájában mosolyog ránk, tiszta égbolt esetén csodás teljes korongban gyönyörködhetünk. Ilyenkor az emberek többsége ingerlékenyebb, érzékenyebb, több türelemre van szükségünk önmagunkkal és másokkal szemben is. Az újholdhoz hasonlóan a telihold környéki napokon felerősödik a szervezet vizesedési hajlama, s ilyenkor ugyancsak célszerű böjtöt kezdeni. Az univerzum támogató energiái segítik, hogy a szervezetünk könnyebben megszabaduljon a terhelő méreganyagoktól, és könnyebben kitartóbban végezhetjük a tisztulást. A teliholdat megelőző és követő 3 napban, illetve telihold napján tilos bármiféle operáció végzése, mert erősebb a vérzés, a sebek nehezebben gyógyulnak. Természetesen kivételt képeznek ez alól az életmentő beavatkozások! Ha tehetjük, ebben a néhány napban kerüljük a védőoltások beadatását is, mert roppant módon terhelik a szervezetet, nehezebben élhetjük meg a beavatkozást!

Teliholdat követően a Hold ismét csökkenni kezd, 14 napig a fogyó Hold időszakát éljük. A C betűt formázó Hold kimos, kiizzad, kilélegez, szárít, aktivitásra és energiafelhasználásra hív. Minden, ami elengedés, legyen szó akár testi, akár lelki elengedésről, könnyebben megvalósítható. Ilyenkor több energiát érzünk magunkban, könnyebb a munkavégzés is. Ha lehetőségünk van rá, akkor fogyó Hold idejére érdemes időzíteni az operációkat, mert szinte biztos a beavatkozás sikere, illetve a gyógyulás is gyorsabban, könnyebben történik.

A holdállást követhetjük, ha egyszerűen feltekintünk az égre, de holdnaptárakat is segítségül hívhatunk. A holdritmusok mindig segítenek nekünk, ha elfogadjuk és tiszteletben tartjuk, hogy a saját ütemében, lassan történik. Nem tudjuk sürgetni. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor feltárul előttünk a Hold mágiája. Ennek megtapasztalásával, gyakorlásával könnyebben megtalálhatjuk a saját ritmusunkat, testi-lelki harmóniánkat.

 

 

 

 

 

 

Facebook Kommentek

A szerzőről

Kelemen Lívia fitoterapeuta, magyar szakos bölcsész és tanár

Már tizenéves koromban észrevettem, hogy különös szeretettel, érdeklődéssel fordulok a természetes gyógymódok, főleg a gyógynövények felé. A lelkesedés és az elhivatottság érzése az évek múlásával egyre inkább erősödött, így a magyar szakos egyetemi éveim alatt megszereztem a fitoterapeuta (gyógynövényszakértő) természetgyógyász szakvégzettséget. Roppant szerencsés embernek mondhatom magam, mert diplomamunkámban ötvözhettem a két szenvedélyemet, a nyelvészetet és a gyógynövényeket, hiszen egy 1710-es években íródott herbárium gyógynövényneveit vizsgáltam.  Eddigi életem során megadatott a lehetőség és szerezhettem tapasztalatot mind az oktatás, mind a fitoterápia területén. Lenyűgöz a gyógynövények egyedisége, szépsége, és észrevettem, hogy minden egyes növény saját rezgéssel, energiával rendelkezik, amivel természetesen a terápia kiegészül.  Fitoterapeutaként azt vallom, hogy az emberre test-lélek-szellem egységeként, azaz holisztikusan kell tekinteni. Fontosnak tartom a lelket, a másikra való odafigyelést, illetve hogy az emberek egyre tudatosabban legyenek jelen saját életükben. Ennek szellemében igyekszem segíteni azoknak, akik hozzám fordulnak tanácsért. Megtalálható vagyok Balatonfüreden, a Biotitok Gyógytéka nevű üzletemben.

Send this to friend